Mint már írtam, nálunk aztán van baba, töménytelen. A pici lányom is sokszor előveszi őket, és azt teszi, amit tőlem látott: vigasztal, puszil, etet, babakocsiban sétáltat, és elaltat. Aztán otthagyja őket,és elvesz a bátyjától vagy a nővérétől valami másik érdekes játékot :)
Az igazság az, hogy a nagylányom 2,5 évesen kezdett el könyörögni egy ijen babáért. Végül karácsonyra kapta meg, a harmadik születés napja után, egy babakocsival bónuszként. A kis kocsi sajna nem bírta a strapát, viszont a baba igen! a képen épp ő, a legelső látható. Aztán kellett fürdethetős, szemlehunyós, és ebben a változatban kijött a fiú is, majd egy úszós, és végül a hajas. aki semmit nem tud, ha iszik, egyből bepisil, de haja van, és az kell! Megvettük, mert ismerem azt az érzést, hogy nagyon szeretném, és mégse kapom meg. Ráadásul ahogy anyám, úgy én is feltételekhez szabtam az újabb darabokat, de vele ellentétben mindig meg is kapta a játékot. A szülői példa tehát ragadós, csak szerencsére lehet rajta csiszolni, és a nem tetsző részeket kicserélni.
Nagyon remélem, hogy a sok utánzás meghozza a jövőben az eredményt. És azt is, hogy jó példát mutatok a kicsinyeimnek. Mert ha rosszul csinálom, és kisiklik az életük, az az én hibám lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése